Tim Burton: Vincent

Ha azt mondom, Tim Burton, fogadok, hogy mindenkinek először a Karácsonyi lidércnyomás sötét, mégis vicces története ugrik be róla - vagy talán a megindító Ollókezű Edward, a Halott menyasszony, esetleg a bosszúszomjas Fleet Street-i borbély alakja? Burton bácsi az elmúlt 20 évben számos alkalommal örvendeztetett meg minket konvenciókat felrúgó fantáziavilágával, és reméljük, hogy még sok évig gondoskodik majd róla, hogy beláthassunk sötét mesevilágába. Nem tudom, mikor van születésnapja vagy hogy ünnepelnek-e vele kapcsolatban bármilyen évfordulót, mindenesetre szeretnék tisztelegni előtte az alább következő fordítással. Az 1982-es Vincent volt Burton első teljesen saját, "stopptrükkös" (stop-motion) kisfilmje, melyben Tim Burton versét nem más, mint maga Vincent Price adja elő, akiről a mai nemzedék talán semmit sem tud; ha valaki kíváncsi rá, nézze meg az Ollókezű Edward-ot, amelyben utolsó alkalommal alakította az "Őrült Feltalálót" (a filmben éppenséggel Edward "apját"). Köszönöm Moszkának, hogy megismertetett vele, élveztem a fordítás minden percét. :)

Vincent Malloy hétéves múlt,
Anyja szeme fénye, sosem dúlt-fúlt.
Korához képest figyelmes, szende,
De titokban inkább Vincent Price lenne.


Kishúga, hű ebe, a macska sem zavarja...
De bár lenne póklakta denevérbarlangja!
Mit feltalált, szemlélné elmélyült-borongva,
S róná zord termeit egyedül, elhagyva.


Vincent oly jólnevelt, ha nagynénjét meglátja,
Bár szívesen mártaná tűzforró viaszba.
Élete főműve hű ebe, Kekszmorzsi;
Vérszomjas zombi lesz, vagyishogy reméli,
Hogy egyszer ő és rettentő rém-ebe
Éjjel Londont róják, áldozatra lesve.


De nem gondol ő mindig morbid rémtettekkel:
Sokszor fest és olvas, hogy az idő teljen.
Míg más gyerek mesét búj, mert az olyan jó,
Vincent fő kedvence Edgar Allan Poe 


Éjjel, egy ijesztő mesét böngészve
Egy passzushoz ért - és megfagyott a vére...
Borzasztó e hír, ez vette eszét el:
Gyönyörű nejét élve temették el!


Feltárta hát sírját, hogy láthassa nejét...
Feltúrván gondatlanul anyja virágkertjét.
Az tüstént felküldte szegényt szobájába;
Vincentet így száműzve a Végzet tornyába.
Itt kell hát majd leélnie sanyarú életét;
Portréján bámulva gyönyörű, holt nejét.


Míg őrült magányban búsult tömlöcébe'
Vincent anyja tört be sötét szentélyébe
És szólt: „Menj csak ki játszani, ne idebent légy,
Hétágra süt a nap, felhőtlen az ég!”


Vincent szólni próbált, de nyelve nem engedte;
A többévnyi magány oly gyengévé tette.
Tollat fogott hát, s egy lapra eztet írta:
„Megszállt ez a ház és el nem ereszt újra.”


Így az anyja: „Ne játszd magad nekem, dehogy szállt az meg,
Ez a kis játék csak a te fejedben megy!
Nem vagy te Vincent Price, hanem Vincent Malloy;
Nem vagy egy vén flótás, nekem ne haldokolj!
A fiam vagy és hét éves, az isten szerelmére,
Menj ki inkább játszani, mozdulj már ki végre!”


Így lecsillapodván kisétált az ajtón,
Míg Vincent a falhoz hátrált halálfakón:
Szobája most más; pokolnak bugyra lett,
Őrület lett úrrá elméje felett!
Kekszmorzsit látta, zombi vérebét,
S a síron túlról hallotta régen holt nejét!


Koporsó mélyéről rút váddal illette,
Míg száz csontvázkéz kinyúlt érette.
Álma minden rettenete most valóra vált
S őrült vigyorából halálsikoly szállt!


E pokolból menekülni próbált át az ajtón,
De ereje elhagyta s elterült a padlón...
Elhaló hangján még szólt egy utolsót,
Edgar Allan Poe-tól idézve A hollót:
„S lelkem eme árnyból itt, mely padlómra hullva vár,
Nem szállhat fel... soha már.”